Mit nevezünk gutaütésnek?

570
HOZZÁSZÓLÁS:

Agygörcsnek, vagy gutaütésnek nevezzük az agy funkcióit hirtelen érintő zavart, amely kómát vagy lebénulásokat vonhat maga után. 1120078782

Hirtelen volta és az általa előidézett hátrányok révén az agygörcsöt az egyén és környezete mindig drámai módon éli meg.

Igen sokféle megnyilvánulása lehet, amely az érintett területtől függően, többé-kevésbé súlyos.
Leggyakrabban elmezavarnak vagy agyi infarktusnak tulajdonítható, amely a fejverőér érelmeszesedéses lerakódásán kifejlődött vérrög révén, az egyik artéria elzáródása következtében jön létre, vagy aritmikus szívműködés miatt keletkezik.

Árulkodó jelek ⇒

Néha hirtelen beálló kómáról van szó: az illető egészen addig jól van, majd hirtelen megfájdul a feje, hányingere van, és mély kómába süllyed. Gyakran néhány órán belül meghal vagy többé-kevésbé kiterjedt lebénulása rögződik.

Gyakrabban fordul elő az egyik végtag lebénulása (a kar vagy láb), és sokszor a fél test vagy fél arc bénasága: ez a hemiplegia.
Ha a hemiplegia jobb oldali, az agy bal része sérült, és beszédzavarokat észlelünk  vagy a beszélt nyelv megértési, illetve az írás zavarát. Ehhez néha nyelési probléma kötődik, a félrenyelés kockázatával.

Hemiplégia esetében különböző fejlemények lehetnek: a lebénulás és a beszédzavar néhány nap múlva visszafejlődhet vagy ellenkezőleg, tartóssá válhat, többé-kevésbé nehéz járás, evés- és öltözködésben gátoltsággal.
Egy évig vagy még hosszabb ideig tartó gyógyító kezelés néha lehetővé teszi a képességek bizonyos mértékű visszaszerzését, az új idegpályák aktivizálásának elősegítésével.

A beteg azonban fáradékony és szokatlanul érzékeny marad, könnyen sírásra vagy nevetésre fakadva. Időskorúaknál előforduló hosszabb ágyban fekvés felfekvéssel, húgyúti és tüdőfertőzéssel járhat. De a riasztó tünetek lehetnek enyhébbek is (átmeneti ischemiás – helyi vértelenségi – zavar) – Ezek múlékony tünetek, amelyek néhány percig vagy másodpercig tartanak, majd teljesen eltűnnek.

Egyfajta ügyetlenségről, egy kéz, egy láb hirtelen gyengeségéről is lehet szó, vagy ezeken a helyeken az érzékenység pillanatnyi elvesztéséről.

Néha az egyik szem látásának hirtelen elvesztését érzékeljük, mintha néhány másodpercre egy függöny borítaná a szemet.

Végül előfordulhat egy rövid „tudatkiesés” vagy a beszéd minimális zavara. Ezeket a tüneteket parányi vérrög okozza, amely pillanatnyilag eltömít egy agyi artériát, majd spontánul feloldódik.

A nagyon gyors kezelés alkalmazása reményt nyújthat az agysérülések korlátozására!

Legjobb a megelőző kezelés: Tudni kell a még látens sérüléseket időben elterelni az agyi artériákról, illetve tudatában kell lenni, hogy egy aritmiás szívbetegség néha agyembóliát válthat ki.
A magas vérnyomás, a koleszterintöbblet vagy a véralvadási zavarok, cukorbaj kezelése megelőzheti az agygörcsöt. Nagyon tanácsos a dohányzás abbahagyása is!

FIGYELEM! Miután a sérülések létrejöttek, már helyrehozhatatlanok, mert a sérült neuronok nem tudnak regenerálódni.

A riasztó jelek esetén – még ha azok enyhék is – forduljunk azonnal orvoshoz!

Egy kialakult agyérgörcs esetén hívjuk azonnal a mentőszolgálatot! A mentőkre várva fektessük az oldalára a beteget, ha nincs tudatánál, hogy ne lélegezze be a nyálat vagy a hányadékot a lég-utakba. Főként ne próbáljuk meg itatni, mert fennáll a nyelési zavar és a félrenyelés veszélye.

Diagnózis és orvosi kezelés

Egy gyors vizsgálat lehetővé teszi, hogy az orvos megítélje a lebénulások és a tudatzavar (amely mindig komoly) súlyosságát.

A kórházba vitel nélkülözhetetlen a beteg felügyeletéhez, valamint hogy az agysérülések minimálisra csökkentésének megfelelő kezelést elkezdjék!

Teljes neurológiai vizsgálat CT-vel, a nyaki agyartériák ultrahangos vizsgálata, elektro-kardiogrammos és ultrahangos szívvizsgálat, valamint vérvétel teszik lehetővé a görcs okainak pontosítását. A magas vérnyomás okozta agyvérzés vagy egy agyér rendellenessége jól látható a CT-n, és ha nem túl jelentős, vissza lehet fejleszteni.

Amennyiben atherosclerosis (érelmeszesedés) miatti szűkületről van szó, el kell végezni a többi agyi artéria vizsgálatát is, néha a vérrög érsebészeti eltávolításának a lehetőségével. Ha a vérrög a szívből érkezik, folyamatos véralvadásgátlós kezelés válhat szükségessé.
Egyéb okok (tumor, agyvelőgyulladás, fejlődési rendellenesség, koponyán belüli magas vérnyomás) ritkábbak és speciális kezelést igényelnek.

570
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

39
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]