6+1 lényeges tudnivaló a dadogásról

553
HOZZÁSZÓLÁS:

1.- A dadogás a beszédzavarok közé sorolandó. A beszédzavaroknak ezt a fajtáját a túlzott szótag-vagy magánhangzó-ismétlés jellemzi.

2.- A dadogó egyénre jellemző:

  • A beszéd szaggatottá válik és gyakran meg is akad.
  • Ha a dadogó tudatában van beszédzavarának, nem ritka, hogy megpróbál uralkodni rajta.
  • Ennek általában az a következménye, hogy az ideges görcsös állapot még tovább fokozódik.

3.- A dadogás okai feltételezettek, részben öröklődőek. Általában lelki sérülések állnak a háttérben, például a nehezen viselt iskolai évek is kiválthatják a tüneteket.

Dadogás gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt előfordulhat, és az is lehet, hogy csak bizonyos élethelyzetekben jelentkezik, általában a fokozott izgalom hatására.

4.- Amennyiben a dadogás nem csak kivételes esetekben fordul elő, mindenképpen hosszan tartó, szakemberek (mondjuk logopédusok) által irányított speciális beszédtanulási gyakorlatok szükségesek.

5.- Előfordul, hogy a dadogás csökken, sőt magától is eltűnik a serdülőkor idején.

6.- Fontos, hogy a dadogó környezetében élők ne legyenek türelmetlenek, ne gúnyolják, ne nevessék ki! Segítsenek a szakemberek által előírt gyakorlatok otthoni ismétlésében!

+1 – A dadogás keletkezése az intelligenciával semmilyen kapcsolatba nem hozható!

553
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]